Hívjon most!

A német fordítás pofonegyszerű?

Huhh, mindig olyan nagyon-nagyon nehezen hozok össze egy ilyen posztot – általában a vonaton szoktam írni, hazafelé a munkából, levezetésképpen. És azért szoktam nehezen írni, mert a hazafelé tartó vonaton (most pl. 20:33 van) már zombi vagyok: mondjon bárki bármit -, nem, nem az alkohol az, ami öl, butít, és nyomorba dönt, hanem a munka. Nna jó, az csak öl és butít. A kemény munka az, ami nyomorba dönt.

De itt és most nem erről fogok eszmét cserélni (osztani), hanem egy kolléganőmről szeretnék Nektek mesélni, aki a legfelsőbb szinteken űzi a német fordítást. Én, személy szerint nem vagyok feketeöves Goethe anyanyelvéből, úgyhogy nekem egyébként is sok újat lehet mutatni ezen a területen, nna de a kolléganő… A feladat a következő: egy szállodai prospektus német fordítása. Megrendelő: egy kommunikációs ügynökség. Az akció: a szálloda kávézójának bemutatásakor a magyar szerző – jogosan – „a békeidők” kávéházainak szellemét idézi. Ezzel szemben a fordító kolléga munkája során a „századforduló”-t említi. (Aki kukacos, az máris „leiterjakab”-ot kiált, és bezárja a böngészőt.) De J. (aki a német fordítást készítette) indoklása a következő: „A németnyelvű vendégek nem biztos, hogy tudják, mit nevezünk Magyarországon békeidőknek, ezért inkább a századforduló megnevezést használnám, bár pontosan persze nem fedi ezt az időszakot, de a kávéházakkal kapcsolatban stimmel.”

Nnna igen, ez a profizmus. Az egyik barátom mondja mindig, ha műfordításra kerül a sor: „a műfordítás olyan, mint a nő: ha hű, nem szép, ha szép, nem hű.” Döntse el mindenki, mennyire igaz…