Utálom az angol fordításokat

Gyűlölöm, hogy nem vacsoráztam, hogy ma nem sportoltam, nem olvastam, nem fürödtem, nem vágtam le a körmöm, nem beszéltem egy mondatot sem Verával, egyszóval: ma egy percem sem volt magamra, se másra. Csak a munkára. Másrészről viszont: ennek a posztnak pozitív üzenetet kell hordoznia. J Mert imádom, amit csinálok. Imádom, hogy én választom meg az Ügyfeleimet. Imádom, hogy megvalósíthatom az elképzeléseimet. Imádom, hogy azzal az angol, német, francia fordítóval dolgozom együtt, akivel a leginkább szeretnék. Imádom, ha jól csinálom a munkámat. Imádom, hogy a legjobbakkal dolgozhatok együtt, akikről tudom, hogy sosem hagynak cserben. Imádtam, amikor nagyon kis cég voltunk, és felugrottunk a székből örömünkben, amikor „beesett” egy kisebb megrendelés. És azt is imádom, amikor látom, hogy növekszünk. Imádom, amikor azt mondja az Ügyfél angol fordításunkra, hogy látszik rajta, hogy „effortless” (tehát nem erőltetett, izzadtságszagú, könyvízű). Szóval mindent imádok! Megvan mindennek a romantikája. Ja nem. Az angol fordítást utálom – tényleg, nem viccelek! Rém unalmas dolog, amikor csak tehetem, távol tartom magam tőle - a kollégáimat gyakran kérdezem is: „hogy bírjátok”? Hihetetlen – órákig ülnek a gép előtt egyhuzamban, és klimpíroznak. És szeretik. Állítólag. (Hát, hogy nem a pénzért csinálják, az biztos - arról saját kezűleg gondoskodom.) De a viccet félretéve: mindig azt hiszitek, hogy a munkákat (beleértve az angol fordítást is) saját kezűleg csinálom. Ki kell, hogy ábrándítsalak Titeket: soha, de soha nem fordítok. Mindenre ott vannak a szakemberek. Az én dolgom az, hogy tudjam, kik a legjobbak közülük, és nekik munkát adjak, hogy Ti mindig elégedettek legyetek. Ilyen egyszerű: én egy betűt sem fordítok. Így a legjobb mindenkinek.