Hívjon most!

Az angol fordítók arany élete

Srácok, olyan régem írom már ezt a blogot, olvassa egyáltalán valaki? :) Oké, nem írok mindig 10 pontos bejegyzéseket, de lassan egy éve szenvedek itt kisebb-nagyobb rendszerességgel, és kezdek „kinyílni”, kezd megjönni az „írói hangom”. Vagy nem? De arra mindenképpen jó ez a csatorna, hogy informális hangnemben tájékoztassalak Titeket. Erről-arról. Most éppen az angol fordítók mindennapjairól fogok beszámolni, kérem tisztelettel.

Egyáltalán nincs könnyű életük. Naponta gyűröm, terror alatt tartom az én kis angol fordítóimat. Sőt, nem is én. Hanem Ti. Mert én igazából csak a Ti igényeiteket tolmácsolom a kollégám felé. Mind a határidők, mind a különleges igények tekintetében, én csak a Ti üzeneteiteket továbbítom nekik. De félre ne értésetek – ezt nem ellenetek hozom fel. Ma (12.22.) együtt ebédeltem egy külsős kollégámmal egy pizzériában. Közelegnek az ünnepek, így nem nagyon számítottam már nagyobb megrendelésekre, úgyhogy nem zavartattuk magunkat, hogy „lejárt az ebédidőnk”. Épp arról beszélgettünk, hogy ebben a 2 napban nem nagyon fog már semmi sem történni.

Aztán egyik percről a másikra felpörögtek az események. Mindig így van. Az egyik pillanatban még semmi, aztán hirtelen minden „bejön”. Ahogy egy idősebb kollégám fogalmazta meg régen: „olyan ez, mint régen a csajozás: vagy semmi nem jön össze, vagy minden összejön.” Egyszerűen nem lehet általánosítani: ebben a szakmában bármi megtörténhet. A megrendelések egyszerre jönnek, vagy egyszerre nem jönnek. Nem értem, nem tudom, de így van ez. Erre fel kell készülni. Ébernek kell lenni. Hogy is szól a szentírás? „Legyetek hát éberek! Nem tudjátok ugyanis, mikor érkezik meg a ház ura: lehet, hogy este, lehet, hogy éjfélkor vagy kakasszóra vagy reggel. Ne találjon alva, ha váratlanul megérkezik! Amit nektek mondok, mindenkinek mondom: Legyetek éberek!” [Márk, 13. 35-37.] Szóval, így élnek az angol fordítók.